Véget ért a magyarok számára a római U17-es birkózó-világbajnokság kötöttfogású versenye.
A Cifferszky Ákos, Lévai Zoltán és Szabó Martin vezette szakág a 110 kilogrammos Darabos László révén egy…
A Gróf Kálnoky Alapítvány hét éve karolta fel a háromszéki Sepsikőröspatakon a hátrányos helyzetű tehetséges gyerekeket. Mintaprogramjukban a helyi iskolával közösen szervezett, egész éven át tartó kézműves foglalkozásokon, talajtorna és lovas akrobatika képzéseken, illetve cigány népi tánc foglalkozásokon segítenek a tehetséges gyerekek motivációs attitűdjeit erősíteni. Köszönet illeti a finanszírozó és szervező grófi házaspárt, Kalnoky Tibort és Kálnoky Annát ezért a példa értékű munkáért! 👏👍
Véget ért a magyarok számára a római U17-es birkózó-világbajnokság kötöttfogású versenye.
A Cifferszky Ákos, Lévai Zoltán és Szabó Martin vezette szakág a 110 kilogrammos Darabos László révén egy…
A fekete sereg a helyén 
A kormány növelné a villamosenergia-tárolók kapacitását, éppen ezért 33 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdet energiatárolási beruházások megvalósításához.
Hiszen a célunk az, hogy a…
Hajrá Jászsági Fiatalok Önkéntes Csapat!
4276 kg lett az első félévi műanyagkupak leadásunk eredménye, így első…
Meccsnap!
️
Küzdeni mindig, feladni soha!🟩
️
Hajrá, Fradi! 
Fradisták a helyükön. Gyerünk a továbbjutásért!
A Spirit FMműsorában is egyértelművé tettem: akiket a Krisztusba vetett hitükért üldöznek, - az érzéketlen brüsszeli politikusok ködösítésével szemben - nem a klímaváltozásnak "köszönhetik"…
Hajrá, Fradi!!!
️Maradjunk együtt
️
Elkészült a 10 pontos akcióterv:
1: Megvédjük a határainkat.
2: Családalapú társadalmat építünk.
3: Fejlesztjük a hadiiparunkat és a hadseregünket.
4: Diverzifikáljuk az…
A terv készen áll!