Komlón is megtekinthető a Terror Háza Múzeumot fenntartó Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, a Roma Kapcsolatokért Felelős Kormánybiztossággal közösen indított vándorkiállítása, melyet péntek este nyitottunk meg.

Az „Együtt, szabadon - Magyar Cigány Hősök” című vándorkiállítás az 1956-os forradalom és a rendszerváltoztatás idején példaértékű szerepet vállalt magyar cigányság hőseit mutatja be országszerte összesen 25 helyszínen.

Álljon itt néhány név: Cziffra György zongoraművész, Szakcsi Lakatos Béla zeneszerző, Szentandrássy István és Péli Tamás festőművészek, Rézműves Mihályné Lina óvodaalapító, Szirtes Zoltán orvos, Bogdán János, a világ első roma gimnáziumának egyik alapítója, Lakatos Menyhért író, költő, Nagy Gusztáv költő, műfordító, Kovács József Hontalan költő, újságíró, Debre Istvánné Magdolna pedagógus, Bari Károly költő, Choli Daróczi József költő, műfordító és az 1990-es marosvásárhelyi Fekete március hőse, Puczi Béla.

A cigányság a magyarsággal hosszú évszázadok óta közös sorson osztozik. Tehetségével, életerejével, művészetével, munkájával, és ha kellett, az életével szolgálta a közös hazát

Az „Együtt, szabadon - Magyar Cigány Hősök” című tárlat több mint harminc legkülönbözőbb társadalmi hátterű és foglalkozású roma honfitársunkat mutatja be, akik hozzájárultak a hazai cigányság közösségének építéséhez, Magyarország kulturális fejlődéséhez, színesebbé tételéhez, vagy hazájuk szabadságáért áldozták életüket.

A magyar korcsolyázó társadalom ma itthon köszöntötte a Téli Olimpia hőseit. A hős edzők és versenyzők köszöntötték a magyar közönséget!

Hajrá Magyarország!

A mai vidéki helyszínek között járva volt azért egy kis külpolitika is: hétfőn Brüsszelben újra külügyminiszteri tanácsülés lesz, ahol a bosznia-hercegovinai helyzet is napirenden szerepel. Erre való…

Újabb cáfolhatatlan bizonyítékok kerültek napvilágra a Soros-hálózat és a baloldal dicstelen manipulációiról, a kettős mérce ipari méretekben történő alkalmazásáról!
Most éppen a Soros-hálózat…

Több helyen olvasható, hogy Márki-Zay Péter képzeletbeli kormányában Buzinkay György lenne az LMBTQ jogok felelőse. Eddig is tudtuk, hogy nem a térséget képviselné, hanem a Gyurcsány-féle baloldalt,…

Ha megkapjuk a választópolgárok bizalmát áprilisban, akkor tovább folytatjuk az adócsökkentésekre épülő, nagyberuházásokat ösztönző, munkahelyeket teremtő gazdaságpolitikát.

Mindezt azért, hogy újabb…

Ma délelőtt a Collegium Sicologum program tehetséges határon túli fiataljait volt szerencsém vendégül látni, akikkel A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregyéről beszélgettünk.

A…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média