Megőrizzük hagyományainkat és keresztény kultúránkat!

Befejeződtek a pécsi Pálos templomot és kolostort érintő fejújítási és fejlesztési munkálatok.

A pálos rend, mint az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend közel 800 éve tölt be meghatározó szerepet nemzetünk történelmében, kultúrájában, szellemi és lelki életében.

A rendet megszervező Boldog Özseb halálának 750 évfordulójához kapcsolódó beruházás a kormány segítségével valósult meg. A felújított épületet Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár adta át.

Az ünnepi szentmisét Bíró László püspök atya tartotta.

Európa éllovasai közé tartozunk, ha a felsőoktatásra fordított fejlesztési összegekről van szó.
A magyar versenyképesség erősítéséhez szükség van a tudásra, innovációra és tehetségre. Ehhez a…

Amikor csak tehetem, főzök.
Egyrészt azért, mert kèt sportolót nevelek, akik mindig tudnak és szeretnek is enni, másrészt mert a “mama főztje” a legfinomabb nekik. Harmadrészt, mert akárcsak a vívás,…

A tavaly októberi szinten rögzítettük a változó kamatozású lakossági jelzáloghitelek kamatait. Ez is azt a célt szolgálja, hogy megvédjük a magyar családokat a világban zajló áremelkedési…

A Kapitány az eredeti Gyurcsány-i recept szerint eltörölné a rezsicsökkentést, megszüntetné a minimálbért, fizetőssé tenné az egészségügyet, beengedné a migránsokat, radikálisan felemelné az adókat,…

✌️ Csatlakozz Te is az országos jótékonysági akciónkhoz.

Segítsük együtt a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekeket, gyűjtsünk közösen a KEGYES alapítvány részére.

A járványügyi helyzet miatt tárgyi…

Kampánynapló

Amikor a miniszterelnök a héten bejelentette az árstopot, a baloldali pártok olyan hevesen tiltakoztak, mintha nem is a növekvő árak miatt verték volna a harangokat az elmúlt hónapokban. A…

Visszaadjuk a családoknak az általuk befizetett adót.

A körzetükben több mint 23 ezer gyermeket nevelő családot érint az adóvisszatérítés, amelynek összege csaknem 1 millió forint körüli is lehet.…

A hagyományos erdélyi januári utunk Kövér László házelnök úrral az idén sajnos elmaradt, ezért a felvidéki barátokkal Budapesten találkoztunk.
Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs.

A héten Felsőörsön is jártam, hiszen több fontos fejlesztést is átadtunk. Két program között betértünk a helyi református templomba, illetve a mellette álló parókiára.

Szép vasárnapot mindenkinek!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média