"Mi, horvátok és mi, magyarok itt Európa közepén ezredéves történelmi örökségünket megéljük a mai napon is, és mi nem adjuk fel az identitásunkat mindenféle jött-ment, szél által fújt ideológiák érdekében."

Épp most: elindult az Országgyűlés őszi ülésszaka. Orbán Viktor napirend előtt bejelentette az ülésszakot kezdő istentisztelet után:
- az oltás működik, Magyarország működik;
- ma annyi ember dolgozik…

„Gyurcsány Ferenc hiába tolja maga elé a feleségét, meg a budapesti főpolgármestert, mindannyian tudjuk, hogy ki a főnök."

1 millió 900 ezer szülő számára 600 milliárd forintot térít vissza az adóhivatal.

Nekünk a magyar családok az elsők!

Kocsis Máté Gyurcsány Ferencnek:

„Gyurcsány frakcióvezető úr, az az igazság, hogy Jakab alkalmazottnak legyen kedves mondja meg, hogy túltolja, túltolja."

„Ön volt az a képviselő, aki itt a fülünk hallatára Gyurcsány Ferencet hibbant Nérónak nevezte, a DK-t törpe pártnak, és azt mondta, ezer százalék, hogy soha nem fognak összeállni a baloldallal. Most…

A mai nap ismét a tehetséggondozásról szólt. A legkiválóbb tehetségsegítőket díjaztuk, a „Bonis Bona - A Nemzet Tehetségeiért” gálán. A díjazottaknak ezúton is gratulálok, köszönöm munkájukat!…

Orbán Viktor miniszterelnök indította az őszi ülésszakot:
oltás alapú védekezés szükséges a járvány ellen;
a magyar gazdaság teljesítménye már most meghaladja a járvány előtti szintet;
még soha nem…

A Hír TVstábja végigkísérte a munkanapomat, arra voltak kíváncsiak, a Kormányinfókon, interjúkon és kormányüléseken túl mivel telik a napom. Ugyan ennyi idő alatt csak a mindennapjaim egy szeletét…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média