🤝 dr. Varga Judit igazságügyi miniszter volt a vendégünk a 400 fős pécsi Polgári Pikniken, ahol a parlamenti körzetemben élő támogatóink, segítőink gyűltek össze.

A közösségünk régóta várt már arra, hogy a karantén korszak után végre újra találkozhassanak a barátok, ismerősök.

👉 A jó hangulatú baráti fórumon és az azt követő beszélgetések során megerősítettük egymást abban, hogy nem hagyjuk, hogy az országon kívül és belül tevékenykedő erők lerombolják hagyományainkat, értékeinket, kultúránkat!

Ha összefogunk és együtt küzdünk, újra képesek leszünk megvédeni Magyarországot!

🙏 Köszönöm mindenkinek, aki eljött és részt vett a rendezvényen, köszönöm Miniszter Asszonynak, hogy a vendégünk volt!

Hajrá, Magyarország! Hajrá, Baranya! Hajrá, Pécs, Komló és térsége! ✌️

🟢 FELKÉSZÜLÉS A MENTÉSRE 🟢

Még ebben az évben elindul a tram-train Hódmezővásárhely és Szeged között.

Ha bármi gond lenne, olyan szakemberek segítenek, akik kívülről-belülről ismerik a tram-train…

Szép volt, Roli💪

Gálos Roland a férfi ökölvívók 52-57 kilogrammos súlycsoportja selejtezőjének első fordulójában a kitartó küzdelem ellenére kiesett, így sajnos nélküle folytatódik tovább a boksztorna…

Nincs Pride a keresztények sértegetése nélkül. Akik az „elfogadásért” vonulnak fel, pont azok nem fogadják el, hogy vannak hozzájuk képest másként gondolkodók.

A miniszterelnök arról, hogy miért van szükség a gyermekvédelmi népszavazásra.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média