Célunk az, hogy az erdők aránya elérje az ország területének 27 százalékát.
️ Újabb fejlesztés a pécsi egészségügyben!
👉 Több, mint fél milliárd forint összegű támogatás érkezett a Kormánytól a Pécsi Szívgyógyászati Klinika számára.
👉 A kormányzati segítségnek köszönhetően a felújított Elektrofiziológia és Hemodinamika Hybrid Laborok átadására került sor. A legmodernebb eszközök segítik a megye és a régió betegeinek ellátását és gyógyítását.
🙏 Köszönet a PTE és különösen a Klinikai Központ és a Szívgyógyászati Klinika vezetésének, hogy sikerült együtt dolgoznunk a támogatás elnyeréséért és megvalósítani a beruházást!
🙏 Köszönjük a Pénzügyminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Operatív Törzs támogatását!
A Kormány segíti Pécset!
Célunk az, hogy az erdők aránya elérje az ország területének 27 százalékát.
Célunk az, hogy az erdők aránya elérje az ország területének 27 százalékát.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy Európa egyik legbiztonságosabb vagy talán legbiztonságosabb országa járványügyi szempontból ma Magyarország.
Ha július utolsó hétvégéje, akkor BeerBQ

Egy év kihagyás után folytatódik a -már hagyománynak nevezhető- Beerbq - Bajai Kézműves Sör- és Streetfood Fesztivál. Már negyedik alkalommal kerül…
A NAT részévé tennék a Pride-ot LMBT szervezetek brüsszeli támogatásból
️
Az osztálykirándulások új célpontjai LMBT szervezetek és kiállítások is lennének. 
A mindenki által jól ismert Soros-szervezet,…
Videópremier! Bemutatjuk nektek a Somogy megyei Fidelitast!
A Fidelitas tenni akaró, hazaszerető fiatalokkal teli, valódi térben létező, pezsgő és aktív közösség, egy nagy család.
👉 Kö…
Update: Màr a nègy között!!! Áron vért ivott!! 💪💪💪
Szilàgyi Áron a legjobb 8 között!!!
🙏🇭🇺❤️
Elindult Tokióba a kötöttfogású válogatott.
Hajrá, magyar birkózók!
Klassz, nem? 
Kollégáim leptek meg a Sir Roger Scruton, angol konzervatív filozófus idézetével ellátott plakáttal. Pluszpont, hogy az egyik kedvenc idézetem van rajta
:
,,Akkor töltjük be a feladatunkat…