Nyolcvan éve az angol labdarúgó válogatott, engedve a korszellemnek, náci karlendítéssel tisztelgett Berlinben egy válogatott mérkőzés előtt, néhány napja pedig az ír labdarúgó válogatott, engedve…
Idén 106 éves a védőnői hálózat, mely egyedülálló világszerte és 2015. óta Hungarikum.
Köszönjük a védőnők áldozatos munkáját, akik minden nap segítik a családokat a gyermekvárás és azt követő időszakban.
A védőnők bére 2019 és 2022 között, négy lépcsőben jelentősen emelkedik.
A kormány döntése értelmében a 2019. július 1-től életbe lépett változás során a védőnők is a szakdolgozói bértábla hatálya alá kerültek, így kb. 81 ezer szakdolgozó mellett 4900 védőnőt is megillet a béremelés. Július 1-től tehát az állam, helyi önkormányzat, az egyházi jogi személy vagy a vallási tevékenységet végző szervezet tulajdonában vagy fenntartásában álló védőnői szolgáltató által foglalkoztatott területi- és iskolavédőnők is bekerültek a szakdolgozói bértábla hatálya alá és ezen dátumot követően rájuk is a szakdolgozói bértáblában meghatározott alapilletmények vonatkoznak és a 2022-ig megvalósuló béremelésben is részesülnek.
/posztok.hu

️ A védőnői hálózat hungarikum! Becsüljük meg őket! 









