A kormány az idén kilencedik alkalommal induló Nyári diákmunka programra 3 milliárdforintot fordít, aminek köszönhetően 25 ezer fiatal foglalkoztatásához járulhat hozzá országszerte. Ezzel a kormány 2013 óta több mint 20 milliárd forintot szánt 210 ezer középiskolás és egyetemista vakációs munkavégzésének támogatására. A diákok idén is júliusban és augusztusban vállalhatnak munkát, vagyis két hónapon át juthatnak jövedelemhez.
Az 1100 tanuló a programban két típusú – önkormányzati, illetve a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott – diákmunkára jelentkezhet. Míg előbbinél legfeljebb napi 6 órában, utóbbinál akár napi 8 órában is dolgozhatnak.

Az önkormányzati diákmunka keretében a foglalkoztatók a területi, települési
önkormányzatok és önkormányzati alaptevékenységet végző intézményeik, továbbá egyházi jogi személyek lehetnek. Ebben a konstrukcióban a diákok havi munkabérének 100 százalékát fizeti meg az állam. A mezőgazdaság, turizmus és vendéglátás területén történő foglalkoztatás esetén pedig a munkabér 75 százaléka fedezhető a központi forrásból, amivel a kormány a koronavírus okozta nehézségek leküzdésében is segítheti a hazai
vállalkozásokat.

A diákoknak a területileg illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán kell kérniük a nyilvántartásba vételüket június 15-től. A munkáltatók a tervezett foglalkoztatás kezdetét megelőzően ugyanott nyújthatják be munkaerő-igényüket, amelyben meg kell határozniuk a foglalkoztatni kívánt létszámot, illetve a szakmát, a munkakört (foglalkoztatási területet) pedig megadhatják. A nyári diákmunkaprogram részleteiről a https://www.munka.hu/ oldalon vagy a járási hivatalok foglalkoztatási osztályain tájékozódhatnak az érdeklődők.

Orbán Viktor minden médium kérdésére válaszol sajtótájékoztatón.

Karácsony Gergely beszüntette a Budapestinfót és sértegetve menekül a kritikus kérdéseket feltevő újságírók elől.

Ennyit arról, ki…

🙏 Lélekemelő volt a szentmise Ivánban, amelyet András püspök celebrált.

🤝 Gratulálok az ivániaknak a megújult templomukhoz és a szép emléktáblához.

️ Isten éltesse az iváni egyházközség minden tagját,…

Újra visszaterhetünk korábbi életünkhöz, Európában az elsők között.

A kormányzati válságkezelés kimagasló eredményességét mutatja, hogy az Eurostat legfrissebb adatai szerint Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a foglalkoztatás 2021 első negyedévére.…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média