👉 Körösfő-Nyárszó (Erdély, Kalotaszeg).
👉 Díszpolgár avatás ünnepségének képei (a legutóbbi díszpolgárt 19 éve avatták).
👉 Kultikus hely. Bartók is gyűjtött ott, és körösfői faragott-festett bútorok között élt budai lakásában. Néprajzuk, kincses népviseletük, énekeik, táncaik, hangszeres népzenéjük világunikum, ami magyar kultúránk csúcsrétegéhez tartozik.
👉 Én 33 éve jártam ott először, 20 éve már egész családommal rendszeresen visszajárunk. Korábban személyesen, majd az elmúlt bő 10 évben hivatalnokként tudtam segíteni terveik megvalósításában.
👉 Óriási ünneplést tartottak, felemelő eseménysorozatban volt részünk, meghatódással, szeretet áradattal.
👉 A nemzeti összetartozást személyes kapcsolatokkal, barátságokkal, intézmények hivatalos kapcsolódásaival, anyaországi csoportok folyamatos határon túli közösségekhez vitelével, közösségi ügyek támogatásával mindenki tudja építeni. Mert:
"Minden magyar felelős minden magyarért" - ahogy a nagy erdélyi író, Szabó Dezső vallotta.
👉 Ma olyan kort élünk, amikor a Trianon után 90 évig hányattatott sorsú, jogfosztott határon túli testvéreink 15 éve újra magyar állampolgárok lehetnek. Együtt a Nemzet. Mert összetartozunk! Hiszen "... mi egy vérből valók vagyunk!" 🇭❤️
#nehagydelveszni
#erdély #kalotaszeg #sdg

Súlyos zuglói korrupciós ügyben érintett a legnagyobb magyar zebra-látnok, Hadházy Ákos és embere, Rózsa András polgármester. Ennyi.

Ez a mi feladatunk volt!

Ma történelmi pillanatnak lehettünk tanúi: felavattuk 100 év várakozás után városunk első díszpolgára, Türr István teljes alakos szobrát.

Türr élete a hűség, az elkötelezettség…

Magyarország nem lesz bevándorlóország! Erre a Fidesz a garancia!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média