Orbán Viktor: komoly mérföldkő, egymillióan kitöltötték és visszaküldték a nemzeti konzultációt.

Mindenkinek köszönöm, aki elmondta a véleményét. Fontos, hogy így tettek, mert Magyarország egy sorsdöntő pillanatban van.

Brüsszel kiterítette a kártyáit, a bürokraták letettek az asztalra egy háborús tervet, amely veszélybe sodorna mindent, amit az elmúlt években elértünk, a családtámogatásokat, a rezsicsökkentést, sőt még az édesanyák adómentességét is.

A brüsszeli tervekkel párhuzamosan a magyar politikában is megjelentek olyan tervek, hangok, szakértők, amelyek végrehajtanák, amit Brüsszelből kérnek. Megadóztatnák a nyugdíjakat.

Meg akarják emelni a személyi jövedelemadót, sőt, megszüntetnék a rezsicsökkentést. Most még időben vagyunk, elmondhatjuk a véleményünket a brüsszeli bürokraták és a magyar baloldal háborús gazdasági terveiről.

Arra biztatok mindenkit, hogy ha még nem tette, csatlakozzon és mondja el a véleményét. Egymillió honfitársunk már megtette.

November 30-ig töltsük ki minél többen a nemzeti konzultációt!

Talán még soha nem néztünk ki ilyen jól.
Köszönjük a rengeteg szeretetet, amit ma Győrben kaptunk.🙌
A magyarok NEMET mondanak a háborúra.
️Itt az ideje, hogy ezt Brüsszelben, a Tiszában és Ukrajnában…

3 fontos dolog a Trump–Orbán-találkozóról
KÖVESS MINKET MÁSHOL IS!
--------------------------------------------------------
Facebook: https://www.facebook.com/kontextuspodcast
Instagram: https://www.instagram.com/kontextusyt/
Tiktok: https://www.…
Infláció = az államadósság kinyomtatása
KÖVESS MINKET MÁSHOL IS!
--------------------------------------------------------
Facebook: https://www.facebook.com/kontextuspodcast
Instagram: https://www.instagram.com/kontextusyt/
Tiktok: https://www.…
Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média