Ma 85 éve hozta meg a Nemzetközi Választott Bíróság a II. Bécsi Döntést, amivel a gyalázatos 1920-as trianoni békediktátum után 20 évvel részben igazságot szolgáltatott Európa: a Felvidék és Kárpátalja után visszatért Észak-Erdély is Magyarországhoz. ❤️🙏

A Magyarságkutató Intézet mai cikke:
"1940. augusztus 30-án ismét megnyilvánult az isteni Gondviselés: megszületett a második bécsi döntés. A kéthatalmi határozat kicsikarásához azonban szükségeltetett a Magyar Királyság elszántsága, ami egyáltalán nem volt ínyére a németeknek, hiszen 1938 óta harmadik alkalommal szállt szembe hazánk a Führer akaratával. Először 1938. augusztus 22-én, amikor a kormányzó elutasította, hogy Magyarország megtámadja Csehszlovákiát, másodszor 1939. szeptember 10-én, amikor az ezeréves lengyel–magyar barátságra hivatkozva megtagadta, hogy a Wehrmacht igénybe vegye a felvidéki vasútvonalakat.

A Belvedere-palotában aláírt második bécsi döntés után Tamási Áron jegyezte meg, hogy „az igazságot is meg lehet szokni.” 1940. szeptember 5-én harangzúgás közepette a Magyar Királyi Honvédség csapatai átlépték a trianoni határt és megindultak, hogy ezeréves jussunk egy részét, Észak-Erdélyt és a Székelyföldet újból birtokba vegyék, miközben az ezredzenekarok rendületlenül játszották az Erdélyi indulót.

A viharos XX. századi magyar történelem olyan pillanata volt ez, amelyet minden magyar ember katartikus érzésekkel élt meg. A magyar Szent Koronához visszatértek és az anyaországbeliek számára valóságos örömünnep volt, hiszen a trianoni igazságtalanság egy része nyert jóvátételt, a többi elszakított országrész magyarsága pedig abba vetett hitét erősítette meg, hogy a magyar Haza nem feledkezik meg róluk.

A teljes írást olvassa el honlapunkon!
️https://mki.gov.hu/hu/hirek-hu/evfordulok-hu/az-erdelyi-csokhadjarat"

A budakalászi nemzetiségi közösségek tudják milyen egy jó sörfesztivál!

Na de is kéri a Tiszától az adóemelési csomagot?

(Az úgynevezett országspecifikus ajánlásokról a Tranziton.)

A kis- és közép vállalkozások számára is lesz fix százalékos hitel és a munkáltatói terheket is csökkentjük. A részleteken dolgozunk a munkaadókkal és az ipar szereplőivel.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média