Mozgósítunk Tolna vármegyében. Közben összetalálkoztam a Népművészet Mestere címmel kitüntetett Szőcs Gézáné Csibi Margit székely szövőasszonnyal, akinek 200 éves szövőszéke most is munkában áll. 🙏🇭🇺❤️

🏴 1943. január 12-én következett be a doni katasztrófa, Magyarország történelmének egyik legsúlyosabb tragédiája, amelyben csaknem 130 ezer magyar katona esett el, sebesült meg vagy került szovjet…

Téged is vár a jövő hadserege!

️Felvételi többletpontokkal, ösztöndíjakkal is motiváljuk azokat a fiatalokat, akiket hazaszeretetük a haza szolgálatára hív.

Elhivatott katonáink és modern eszközeink a…

„Január 12-én éjjel lövésekre ébredtünk, s láttuk, égnek a fészerek, ahol a teherautóinkat tároltuk. Azonnal alarmírozták az egységet, de nem történt semmi. Néma csend honolt. No, reggel kaptuk a…

A kétszeresére emelkedik két részletben a családi adókedvezmény. Visszaadjuk a családoknak azt, amit a válságok, a háborús infláció és az elhibázott brüsszeli szankciók elvettek. Nekünk a magyar…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média