2024. Nyugat-Európa, Németország, Magdeburg.
Orbán Viktor: "Egyértelmű összefüggés van a migrációs válság és a terrorcselekmények között. Kitartunk a határvédelem mellett és elutasítjuk az illegális bevándorlást, bármennyi büntetést is kapjunk Brüsszelből!"

Megdöbbentő képsorok érkeznek Magdeburgból. Imádkozunk a terrortámadás minden áldozatáért. Itt az ideje, hogy a nyugati politikusok felelősséget vállaljanak a döntéseikért!

"2025 a magyar gazdaság nagyszerű éve lesz, mert időben észrevettük, hogy mit kell tenni. Mi tudunk győzni, mert jó starthelyzetből indulunk."
Így legyen!

Orbán Viktora versenyképességről: az unió tagállamainak részesedése a világ össztermeléséből folyamatosan csökken, Magyarországnak az volt a dolga az elnökség idején, hogy a következő fél évben…

Az, hogy ma a Jászságban több, mint hatszázan úgy döntöttek, hogy az idejüket együtt töltik, igazolja, hogy Ők egy igazi, erős és összetartó közösség.

Jászsági Évzáró ünnepség

Kétfajta elnökség lehetséges, vagy politikai, vagy bürokratikus.
Mind a kettőnek megvannak a maga szépségei, és van, amikor jobb is az egyiket, sem a másikat választani. De amikor nyitott politikai…

Az új gazdaságpolitikáról szóló nemzeti konzultáció volt a harmadik legtöbb érdeklődést kiváltó konzultáció.

1.252.000 ember vett benne részt és mondta el a véleményét.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média