A volt amerikai elnök 100 éves. Ő adta vissza a mz 1945-ben rekvirált Szent Koronát a magyaroknak. Feltétel az volt, hogy Kádár János NEM VEHET RÉSZT az átadó ünnepségen a Parlamentben. 🙏
Isten éltesse, Elnök Úr!

Köszönjük, Elnök Úr!
Jimmy Carter elnök 100 éves lett. Ne felejtsük el, Carter elnök 1977-ben döntött úgy, hogy visszaadja Magyarországnak a Szent Koronát. 1978. január 5-én éjszaka Budapesten leszállt az Amerikai Egyesült Államok elnöki repülőgépe és a korona január 6-án hivatalosan is átadásra került Budapesten. Az amerikai kormány átadó delegációját Cyrus Vance külügyminiszter vezette. Szent Koronánk 1953-ban került az Egyesült Államokba.

"Nokiás doboz" volt eddig, mostantól pedig egy túsz lesz Budapest.

2011- Lázár János

A napokban történtek fényében érdekes meghallgatni Lázár János 13 évvel ezelőtti szavait.
Természetesen a balosok és a jobbosok más és más értelmet fognak belőle kiszűrni, de hát…

𝗦𝘇𝗲𝗿𝗶𝗻𝘁𝗲𝗺 𝗣𝗲𝘁𝗶 𝗺𝗲́𝗴𝗶𝘀𝗰𝘀𝗮𝗸 𝗽𝗮𝗿𝗮́𝘇𝗶𝗸.....

A magyar képviselők levélben tájékoztatták az Európai Parlament tagjait, vezetőit arról, hogy milyen ügyben folyik eljárás Magyar…

Magyarországnak önellátónak kell lennie burgonyából!

A 10. Kiskunhalasi Burgonya Napok remek alkalom volt arra, hogy ismertessem: a célunk a hazai burgonyaönellátás megvalósítása.

A burgonya…

A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 szeptemberében is a magyar családok kapták Európa legolcsóbb háztartási villamos energiáját és földgázát.
A gáz Prágában 4-szer, Varsóban 3-szor Pozsonyban és…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média