Nem ez az első árvizünk.

2013 óta a legkritikusabb szakaszokon megerősítettük a védműveket.

Ha mindannyian beletesszük a munkát, nem lesz baj. Magyarország megcsinálja!

Összefogással az ár ellen

️Vácott kritikus a helyzet.

Az árvíz elleni védekezésben 200 katona segíti a vízügyi és a katasztrófavédelmi szakemberek, illetve az önkéntesek – köztük a helyi zeneművészeti…

Az állami védettségű területeken a készültségi szint elérte a 100 százalékot, tehát kész vagyunk, és az önkormányzatok nagy részénél is így áll a helyzet.

Van néhány település, ahol még nincsenek 100…

Volt EP képviselőként nyomon követem az EP vitáit. Mit mondjak, ma hatalmasat koppant az állam...

Íme, egy TISZA-s, feketeöves valósághajlító:

Gerzsenyi Gabriella európai parlamenti képviselő ezt bírta…

Villámvizit Brüsszelben, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) 590. plenáris ülésén, ahol a soros magyar EU elnökséget adó Magyarország Kormánya képviseletében részt vettem "A…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média