A háború itt van a szomszédunkban, a harcok egyre több életet követelnek. Magyarországnak ebből ki kell maradnia!
Az élőlények, melyek nélkül nincs élet. Ha óvjuk a méheket, megóvjuk a természetet, a földi életet is.
👉A Föld mezőgazdaságának hetven százaléka (vitatott adat!) ma kizárólag a méhektől függ, akik beporzó tevékenysége nélkül a növények képtelenek lennének szaporodni, így a fauna gyakorlatilag nagyon rövid idő alatt megtizedelődne a világon.
👉1994-ben az Országos Magyar Méhészeti Egyesület első alkalommal tartotta meg április 30-án a Méhek Napja rendezvényt, aminek célja: tavasszal, amikor zsongnak a méhek a gyümölcsfákon, a virágokon, az emberek elkezdik munkájukat a kertekben – hívjuk fel a figyelmet a szorgos kis rovarokra, a méhekre. Nap, mint nap találkoznak velük az emberek, de a természetben betöltött szerepükre, védelmükre kevesen gondolnak.
👉Büszkeséggel tölti el a magyar méhészeket az a tény, hogy a világon elsőként hívták fel a beporzók, azon belül a mézelő méhek védelmére a figyelmet egy róluk szóló nap létrehozásával. Azóta, a világ minden országában elterjedt a beporzók védelmének hangsúlyozása. Sőt, az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) május 20-át a Méhek Világnapjának nyilvánította 2017-ben!
Forrás: omme.hu
/posztok.hu
️A társadalmi, anyagi és politikai támogatásnak megvan az eredménye – a Magyar Honvédség jól teljesít.
️
Nem, ezek nem egy katonai film forgatásának pillanatképei. Ez a Ludovika, amikor bemutatótérré alakul.
️ Modern kori hadviselés, mesterséges intelligencia, drónok, a legújabb harcjárművek és katonai…
A magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára: éves alapon 1,7%-kal, az előző negyedévhez képest 0,8%-kal bővült.
Polgármesterjelöltek, békében.
️
Ez nem a magyarok háborúja 
