️Ízlelgessük az alábbiakat

A dollárbaloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely tanácsadója, Korányi Dávid azt állították, hogy „mikroadományok” gyűjtésére hozták létre az Action for Demorcary szervezetet. Erről eddig is tudtuk, hogy hazugság, hiszen az amerikai szervezet oldalán 11 adományozó szerepelt. DE

️ Most kiderült, hogy ez csak a jéghegy csúcsa

A Nemzeti Információs Központ minősítés alól feloldott dokumentumában feketén-fehéren leírják, hogy az Action for Democracy már a bejegyzése, tehát a pénzgyűjtés megkezdésének (egyáltalán elvi) lehetősége előtt több száz milliót tudott utalni a baloldali szervezeteknek! Ez azt valószínűsíti, hogy az amerikai alapítvány „eleve felépített pénzügyi háttérrel, célhoz kötötten hozták létre.”

A dollárbaloldal persze most is csak homokba dugja a fejét, mélyen hallgat, és úgy tesz, mintha nem lenne itt semmi látnivaló!
Pedig ki kell mondanunk: a modern magyar politikatörténet legnagyobb külföldi befolyásolási kísérletét hajtották végre!

A nemzetbiztonsági szolgálatok nyilvánosságra hozott jelentéséből kiderült, hogy az Action for Democracy nevű amerikai szervezet az eddig ismertnél jóval nagyobb összeggel, több mint 4 milliárd…

Összevont poszt

Találkozó Szita Károllyal, a megyei jogú vàrosok szövetségének elnökével. A veszélyek korában a háború, az elhibázott brüsszeli szankciók és az energiaválság miatt sok település nehéz helyzetbe került…

Megvédjük a magyar településeket!

Találkozó Szita Károllyal, a megyei jogú vàrosok szövetségének elnökével. A veszélyek korában a háború, az elhibázott brüsszeli…

Orbán Viktor Szita Károllyal, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökével egyeztetett.

Az ukrajnai háború, az elhibázott brüsszeli szankciók és az energiaválság miatt sok település nehéz helyzetbe…

🟠 Mi magyarok az egységes Európában hiszünk, egy olyan Európában, amely kiáll a nemzetek szuverenitása mellett, amely ellenáll az illegális migrációs nyomásnak, de minden segítséget megad a valóban…

👉A mai napon kezdeményezésünkre az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Monitoring Bizottsága egyhangúlag döntött arról, hogy felkéri a Velencei Bizottságot, vizsgálja meg azt, hogy az ukrán törvény…

Magyarország aktív, konstruktív és támogató partnere lesz a svéd elnökségnek.

️A mai találkozókat Gunnar Strömmer svéd igazságügyi miniszter kollégámnál kezdtem, akivel eszmecserét folytattunk…

Hámori Máté, a Danubia Zenekar művészeti vezetője, karmestere volt a vendégünk, akivel a KIMBA-val való együttműködésről, a zene és a sport kapcsolatáról beszélgettünk.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média