Most ért véget a parlamentben a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló vita.
A baloldal a vitában egyértelművé tette: továbbra sem segít a vírus leküzdésében és nem szavazza meg a javaslatot.
Amikor összefogásra lenne szükség, ők akkor is csak a politikai érdekeikre gondolnak.
Szégyelljék magukat!

Megkaptam!
Minél többen kapunk ilyen igazolást, annál hamarabb térhetünk vissza a régi életünkhöz! Hamarosan elérjük a négymillió beoltott főt, és megnyílik számos szolgáltatás és étterem az…

Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke volt az Újpesti Fidelitas vendége. Renge Zsolttal és Ozsváth Kálmánnal mi hétfőn a kupadöntőn természetesen az Újpestnek szurkolunk, Bogi nem árulta el kinek, de…

A hetvenkedő főpolgármester megint beszólt.
A fővárost lezüllesztő, a másra mutogató, a keleti vakcina ellen hergelö, a védekezést akadályozó, a regisztrációt támadó baloldali főpolgármester ismét…

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az első akklimatizációs körben 7000 méterig jutott. 👏 Tervei szerint néhány nap alaptábori regenerálódás után indul majd el egy újabb akklimatizációs körre és ezt…

Elfogadta az Országgyűlés a 25 év alattiak személyi jövedelemadó-mentességéről szóló javaslatát. Ez azt jelenti, hogy 2022 januárjától nem kell szja-t fizetniük a jövedelmük után. Átlagosan havi 40…

Elfogadta az Országgyűlés a 25 éven aluliak személyi jövedelemadó-mentességéről szóló törvényt.

Ez jövőre átlagosan havi 40 ezer forintot hagy a fiataloknál.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média