Ma Orbán Viktor Hódmezővásárhelyen tartott gyűlést.

A TISZA mellé beálló Márki-Zay Péter (2022. Magyar Pétere…) sem hagyta szó nélkül a helyzetet. Kerek-perec elmondta, hogy minden kárpátaljai magyarnak kötelessége harcolnia Ukrajnáert. Ebből is látszik: csak az idők változnak, az ellenfeleink ugyanazok!

Ebből is látszik, hogy óriási a tét!

Áprilisban sorsot választunk magunknak. Hiába követelőzik Brüsszel és Kijev, nem fogjuk tönkretenni Magyarországot a kedvükért! Nem engedhetjük, hogy a pénzünket Kijevbe, a fiainkat pedig Ukrajnába küldjék! Magyarországon csak a Fidesz képes kivédeni a hazánkat fenyegető veszélyeket és megvédeni az ország biztonságát!

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségünket áprilisban, mert csak nemzeti egységgel tudjuk kívül tartani Magyarországot háborúból!

Mi vagyunk a többség.

A Fidesz-KDNP a biztos választás!

Ma Orbán Viktor Hódmezővásárhelyen tart gyűlést.
Márki-Zay Péter (2022. Magyar Pétere) sem hagyta szó nélkül a helyzetet, egyből elmondta, hogy minden kárpátaljai magyarnak kötelessége harcolnia…

Sződön Kósa Ádámmal közösen tartottuk az utcafórumot Megtanította azt is, hogyan kell a rétest jelelni.

Volt, aki Svájcból költözött már haza, mert itthon érzi otthon magát. Volt, aki a háborúpártiak…

„Nem lehet könnyű ott hátul tiszásnak lenni!”

Ez a mi közösségünk, a mi nemzetünk. Győzni fogunk azokkal szemben, akik helyettünk az ukránokat választják!

Orbán adott egy jó tanácsot a hátul vergődő tiszásoknak!

Zsuzsa olyan, mint egy soha meg nem álló motor: űzi-hajtja a Magyar Falu Program lehetőségeit Fertőndréd számára. Sikerrel!

Megújult a Fő utca és Süttöri utca.

Kommunális eszközbeszerzés történt:…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média