💪☝Egyértelmű és egyenes üzenet Orbán Viktortól:

"Magyarországon az olajbiznisz, a bankárvilág és a brüsszeli elit készül kormányt alakítani. A baloldal, amely most Tisza néven fut, és már milliárdokkal van kitömve, most újra őket képviseli, velük kötött megállapodást, az ő előretolt helyőrségük, és az ő elvárásuk végrehajtója lesz.

2010 és 2025 között három gazdasági területről: a bankoktól, az energiavállalatoktól és a kereskedelmi láncoktól különböző módszerekkel elvettünk összesen 14.956 milliárd forintot. És a tervek szerint 2026-ban is elveszünk 1.922 milliárd forintot.

Ezt udvariasan társadalmi felelősségvállalásnak hívjuk, vagy úgy, hogy bevontuk őket a közteherviselésbe. Nem mentek tönkre, így is szépen kerestek, de ha nem Fidesz-kormány lenne, 14.956 milliárd forinttal több lenne a zsebükben. Nem csoda, hogy vicsorognak.

Az első céljuk az, hogy megakadályozzák, hogy’26-ban bevonjuk tőlük az esedékes 1.922 milliárd forintot. Ha ez sikerül nekik, megkezdik a visszagyűjtését a 14.956 milliárd forintnak, amit eddig elvettünk, és odaadtunk a magyar embereknek.

Erről van szó! Ha hagyjuk, hogy a Tisza–Brüsszel–nagytőke koalíció kormányra kerüljön, ki fogják zsebelni a családokat."

Hamarosan kezdődik az évértékelő. Egy dologban biztos vagyok ezzel kapcsolatban.

Magyarországon az olajbiznisz, a bankárvilág és a brüsszeli elit készül kormányt alakítani. A baloldal, amely most Tisza néven fut, és már milliárdokkal van kitömve, most újra őket képviseli, velük…

A 2026-os év a győzelem éve lesz, a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek, a győzelem éve Magyarországnak!

Ez egy derűs és erős közösség. Európa legerősebb politikai közössége, amelyen látom az elszántságot és az akaratot.

Ez a közösség a választáson győzni akar és győzni is fog!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média