Az Új Demokrácia a voksok 40,79 százalékát szerezte meg, míg az Alekszisz Ciprasz korábbi miniszterelnök (2015-2019) által vezetett Sziriza a leadott szavazatok alig 20 százalékát.
Erling Haaland 2000-ben született, ekkor az édesapja már a Manchester City játékosa volt. Most, 23 évvel később ugyanezzel a csapattal lett bajnok „a kis Haaland”.
A Szűzanyát is megkértük egy ima keretében, hogy segítsen és minden rendben menjen az interjú során. Kardos Mihály atyával persze nem csak közösen imádkoztunk, hanem kérdeztük a Szentatyával való…