Mélyen meg vagyunk rendülve, nemcsak mi budapesti rendőrök, hanem az egész ország rendőrsége. Ma hajnalban elveszítettük kollégánkat, társunkat, barátunkat. Baumann Péter mindössze 29 éves volt. A fájdalom, a döbbenet leírhatatlan.

Peti mosolygós, a rosszkedvet hírből nem ismerő, családját rajongásig szerető, hivatásának élő rendőrként ismerték. Rendőri tanulmányait 2012-ben kezdte a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában, 2013. július elsején szerelt fel próbaidős járőrként a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányság állományába. Járta a ranglétrát: 2018. decemberében járőrvezető, fél évre rá járőrparancsnok beosztásba került. Utána körzeti megbízottként dolgozott. Imádta, amit csinált, helytállását vezetői is elismerték. Teljesítményértékelésnél kivételes minősítést kapott, ez is bizonyítja szakmai elhivatottságát.

A közösség biztonságáért produkált hathatós munkájáért szolgálata alatt hét ízben részesült Önkormányzati jutalomban. Valósággal feloldódott hivatásában, az élete volt a rendőrség, a Cég kitöltötte minden pillanatát, gyakorlatilag hobbija sem volt. Egy éve talált rá a szerelem, társa, Niki szintén hivatásos állomány tagja egy társszervnél. Családját, különösen édesanyját rajongásig szerető emberként ismerték, 32 esztendős bátyja, István is gyászolja. Peti februárban lett volna 30 éves.

Peti a XI. Kerületi Rendőrkapitányságon nemcsak a kollégáit, hanem a barátait is itt hagyta.

A Budapesti Rendőrfőkapitányság összes objektumában 13 órakor felsírnak a szirénák, így búcsúznak a budapesti rendőrök Petitől.

A hősi halált halt rendőrről bajtársai és parancsnokai a XI. Kerületi Rendőrkapitányságon ma 17. 00-kor gyertyagyújtással emlékeznek meg.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye