Eddig nem hallott részleteket árult el a Blikknek V. Anita, aki azt állítja, a párt egyik politikusa, Földi István meg akarta erőszakolni egy tavalyi rendezvényen. Az asszony Szilágyi György, a Jobbik korábbi alelnökének élettársa, egy 4 éves kislány édesanyja. Mint mondja, azért is vállalta fel a nyilvánosságot, hogy kiállásával gyermekének példát mutasson.
.
„Ha Gyüre Csaba nem lett volna ott, biztos, hogy megerőszakolt volna” – részlet Célpont című műsorunkból.
.
"Az elkövető az ottani regionális igazgatóval becsalatott a szobába, becsukta a regionális igazgató mögöttem az ajtót, s az elkövető már rántott is be a vécébe, készen állva a közösülésre. Ha Gyüre Csabának nem szólok amikor a szoba felé mentem, hogy majd jöjjön utánam, s nem tör be a szobába engem kiszabadítani, akkor a fizikai erőfölényével megerőszakol az elkövető.
Több nő volt a helyszínen, bár jelentősen több férfi. A társaság nagy részét nem is ismertem, mert ugyan jobbikos rendezvénynek adták elő, Földi István baráti körének volt a rendezvénye, akik közül csak a családját ismertem. Nem mondtam én semmit ott, hanem Gyüre Csabával együtt a lehető leggyorsabban eljöttünk, hogy minél hamarabb kikerüljek erről a bűntanyáról. Bár az is igaz, hogy úgysem sokan értettek volna belőle bármit is, hiszen majdnem mindenki nagyon részeg volt.”
.
Kövesse a HírTV-t a legfrissebb hírekért!
.
A BIO-ban, a Story-ban még több infó!
.
#hirTV #terjunkalenyegre
#hirek #jobbik #jobbikosbotrany
#botrany #buntanya #nemieroszak
#celpont
/posztok.hu








