Nem hiányzik még egy nagy világégés
Áder János gondolatai – Háborúellenes Gyűlés, Szeged.
"Miután Európa a háború felé megy, ezért nekünk békepárti kormányra van szükségünk" – húzta alá a miniszterelnök, majd megjegyezte, hogy van egy csoport, amelyik háborút akar. Ennek a középpontjában az Európai Néppárt áll. "A Tisza ennek a háborús pártnak a tagja" – tette hozzá. Kiemelte, hogy van békepárt is Európában, a Patrióták, amelynek a magyarországi képviselője a Fidesz–KDNP. A jövő évi az utolsó választás a háború előtt, ha nem békepárti kormányunk lesz, akkor rá fogunk faragni – hangsúlyozta a miniszterelnök.
: Mediaworks
Nem hiányzik még egy nagy világégés
Áder János gondolatai – Háborúellenes Gyűlés, Szeged.
Halkó Petra: "Nagyon menő lenne egy budapesti békecsúcs!" 
Idei utolsó állomásához érkezett a digitális polgári körök országjárása. Szegeden Lázár János miniszter is felszólalt, köszöntötte a szegedieket, és külön megköszönte a helyállásukat, hogy az erős…
A miniszterelnök kiemelte, hogy van egy fantasztikus közösségük és mindig elő tudják venni azt a vezetőt, akire a hazának szükség van. Példaként említette Áder Jánost, Lázár Jánost és Varga Mihályt is…
Több török oldal is arról számolt be, hogy a Brentford érdeklődik a Galatasaray magyar válogatott játékosa, Sallai Roland iránt. 
Az isztambuli klubnál ragaszkodnak Sallaihoz, akit csak csillagászati…
A Barcelona edzője szerint a brazilnak egyértelműen ott lett volna a helye a FIFA év csapatában. 


Az M4 Sport, a Nemzeti Sport és a Nemzeti Sportrádió karácsonykor különleges…