Eddig orosz propagandistának bélyegeztek mindenkit, aki a realitásokról beszélt, most viszont maga az ukrán elnök húzta le a rolót. Zelenszkij bejelentése hidegzuhanyként érte a háborúpárti elitet: a győzelmi jelentések helyett a kijózanodás pillanata jött el, a NATO-tagság és a Krím visszaszerzése pedig már Kijev szerint is lehetetlen küldetés.

Cikkünk a kommentek közt.

: Toby Melville / POOL / AFP

A hollandok ellen nem jött össze a bravúr a negyeddöntőben, de így is büszkék lehetünk a magyar női kézilabda-válogatottra: a mieink a 7️⃣. helyen zártak, ez volt az elmúlt 2️⃣0️⃣ év legjobb vb-…

Ismét Demokrata-kör.
Link a kommenteknél
A baloldal politikai hiénaként gátlástalanul felhasználja és elferdíti a Szőlő utca ügyét, miközben a kormány cselekszik. Magyar Péter bármibe belekap, hogy…

Eljött a „Make Europe Great Again” ideje, azaz az európai politika újrarajzolása. A teljes, nem publikált amerikai stratégia szerint Washington új európai szövetségi rendszert építene – Magyarország…

A szakértők úgy látják, hogy a következő hónapokban az infláció még tovább lassulhat, akár a korábban elérhetetlennek tűnő szint közelébe is. Ez azonban nagyban függ attól, meddig maradnak érvényben a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye