Országos kampányt indított a Nemzeti Ellenállás Mozgalom!
Az első állomásuk Kötcse.

Mint ismert a Miniszterelnök vasárnap Kötcsén indítja el az őszi politikai szezont, és történelmi újítással nyit a nyilvánosság felé: a Polgári Pikniken elhangzó miniszterelnöki beszédet most először élőben közvetítik a közösségi médiában.
Kövesse a Hír Tv felületein.

A Nemzeti Ellenállás Mozgalom írta: Fel kell hívnunk az emberek figyelmét arra, hogy a Tisza brutálisan megadóztatná a magyarokat. Huszonkét százalékos szja. Harminchárom százalék szja. Óriási számok

És ne legyenek kétségeink, ezt lenyomnák a magyarok torkán, ha hatalomra kerülnek. Nehéz másra következetni Tarr Zoltán szavaiból. Így szólott ugyanis Tisza alelnöke:

„Választást kell nyerni és utána mindent lehet.”

Mindent lehet? Csak őszintén lenni nem, ugye? Mert a Tisza el akarta titkolni az adóemelési terveit, hiszen Tarr Zoltán ezt mondta:

„Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk.”

De mi elmondjuk helyettetek is a lényeget: adóemelést terveztek. Brutális adóemelésben gondolkodtok. Tudjuk. És ezt mindenkinek tudnia is kell

Újabb lebukás!

Magyar Péter botrányai folytatódnak: ezúttal a kötcsei lajkvadászatán élő egyenes adásban jelentette ki, - a riporternő többször jelezte, hogy élőben vannak - hogy csak elő egyenes…

Az eddigi legnagyobb orosz légitámadás - A kormányszékház is kigyulladt Kijevben  

Az országot érő orosz légicsapásokban legalább öt ember életét vesztette, közülük kettő a fővárosban.…
Zelenszkij Oroszország területén támadta a Barátság kőolajvezetéket  

Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszország Brjanszk megyében - jelentette be vasárnap Robert Brovdi, az ukrán…
PestiSrácok.hu pinned «Az ön- és közveszélyes hülyék között tényleg letaglózó Magyar Péter népszerűsége A különös és dokumentáltan téves közvélemény-kutatási eredményekre, a Tisza Párt kétharmados…
Brutál szép lesz a mai teljes holdfogyatkozás

Teljes holdfogyatkozás lesz este Budapesten 19:31-kor kezdődik és 20:53-ig tart. A teljes holdfogyatkozás, az ország keleti részein ehhez képest néhány…
Az ukrán külügyminiszter szerint már a magyar gazdák is ukrán kukoricát vásárolnak 

Az ukrán külügyminiszter szerint Ukrajna tagsága valójában Magyarország nemzeti és biztonsági érdekeit szolgálja…
Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye