Az ügy mé mindig borzolja a kedélyeket.
Nem tudott érdemi választ adni a magyar kárpátaljai férfi halálára Ukrajna budapesti nagykövete. Sándor Fegyirt csütörtök délelőtt rendelték be a külügyminisztériumba amiatt, hogy ukrán toborzótisztek halálra vertek egy magyar férfit a kényszer-sorozást követően. Sándor Fegyir a meghallgatása után azt mondta: kevés információt tud megosztani az ügyről, végül pedig a kérdések kikerülése után beszállt autójába, és elhajtott a helyszínről.
Az ügy mé mindig borzolja a kedélyeket.
Még rengeteg embert eltűntként keresnek. 
Azonnali hatállyal berendelték Ukrajna budapesti nagykövetét, miután kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt a sérüléseibe.
A tiszás Zoltán ide jár oktatásra. Azt gondolta okosat ír. Szerinte Európában minden rendben, szó sincs hanyatlásról. Ezt a választ kapta, majd repült.
Zoltán Á**** B***** Annyi, hogy most ez igaz és…
Kapu Tibor hazatérése: súlyos tévedés volt, hiába várják a magyarok – kiderült a landolás új, legkorábbi dátuma.
Tartotta magát az a hír, hogy a tervek szerint az Axiom–4 ma tér vissza. Ez azonban…