Három év óta ez volt az első végrehajtott halálos ítélet az országban.
A kormányfő kifejtette, Ukrajnát most akarják felvenni az EU-ba, nem egy távoli jövőben. Hozzátette: egy közvetlen fenyegetésről beszélünk. A miniszterelnök szerint először tudnunk kell a csatlakozni vágyó országról, hogy mekkora a területe, lakossága, milyen a jogrendszere. Mint mondta, Ukrajna önhibáján kívül, de egy definiálatlan entitás. Orbán Viktor elmondta: voltak hasonló problémák korábban a volt szovjet blokkban. Akkor azt tették, hogy először felvették a NATO-ba az adott országot, amely biztosította katonailag a területet, garantálta a terület biztonságát, utána vették fel az EU-ba. Az EU ugyanis nem katonai szövetség.
Hozzátette: ez itt nem lehetséges, mert Ukrajna háborúban áll, és másnap benne lennénk a harmadik világháborúban lenne. Orbán Viktor szerint a háborút ezért az EU-ba fogják behozni. A miniszterelnök szerint nem lehet hitegetni a végtelenségig egy országot. Egy bizonyos ponton túl már nem lehet segíteni. Mi magyarok őszintén beszélünk, a brüsszeliek pedig hitegetik Ukrajnát.
Fotó: Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Három év óta ez volt az első végrehajtott halálos ítélet az országban.
Még nem dőlt el, ki viseli a tízes mezt a braziloknál a jövő évi világbajnokságon.

Nehéz helyzetben vette át a csapat irányítását, nem is jött össze a bennmaradás... 
Kocsis Dominik játékjogát végleg megszerezte a Fehérvár, ketten pedig…
A 21 éves kapus négy évre kötelezte el magát új csapatánál. ✍️ 
Alaposan megizzasztották Brüsszelben: https://mandiner.hu/belfold/2025/06/alaposan-megizzasztottak-orbant-brusszelben-kis-hijan-elsoporte-a-nepharag-video
Bár Magyarország blokkolja Kijev EU-csatlakozását, ez nem akkora tragédia: https://mandiner.hu/kulfold/2025/06/zelenszkijek-nagykepu-uzenete-magyarorszag-es-oroszorszag-sem-tudja-megallitani-ukrajnat
Az ügyvéd azt is elmondta, mire emlékeztette őt a kezdeményezés: https://mandiner.hu/belfold/2025/06/schiffer-andras-kiakadt-sunyinak-nevezte-az-ukrajnat-tamogato-nyilt-levelet-video
Brüsszel jelenleg több párton keresztül üzenget a tagállamoknak, vagy pedig direktben: https://mandiner.hu/belfold/2025/06/mutatjuk-orban-viktor-legujabb-bejelenteseit-eloben-a-kormanyfoi-interju-…