Kelemen Hunor a műsorban elmondta, a tét nagyságáról szóló üzeneteket a mozgósítás utolsó pár napjában is sikerült eljuttatni az erdélyi magyar választókhoz.
Megkezdődött az advent, melynek első vasárnapját a Szent András napjához legközelebb eső vasárnapon tartja a nyugati kereszténység. A katolikusoknál advent a Jézus születéséig tartó négyhetes lelki…
Az EHF elnöke elégedett volt a kézilabda Eb három házigazdájának előkészítő munkájával.
️
„Szerintem hamarosan a legjobb négy közé jutásért fognak harcolni, sőt...” 💪
️
A Bournemouth vezetőedzője külön kiemelte Kerkez Milos Wolverhampton elleni teljesítményét. 👏 
Az Újpest mestere szerint nincs értelme a hét elején motivációs beszédeket tartani.

A holland versenyző a második helyre szorult vissza a rajtrácson.
