Magyarország kölcsönös tiszteletre alapuló együttműködést indít Egyenlítői-Guineával, amelynek négy fő területe a gazdaság, az energia, a vízügy és az oktatás lesz – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Malabóban.

Görgess tovább!
A Hezbollah libanoni síita szervezet ismét tagadta Izrael létjogosultságát a zsidó állam ellen egy évvel…
Van valami, ami soha nem megy ki a divatból, ez pedig maga a divat! És, hogy mikor milyen divathóbortnak hódoltak őseink, ezt mutatta be a 80-as évek végén a Magyar Televízió „Egy szoknya, egy nadrág”…
Rózsaszín kivilágítást kapott vasárnap este a Lánchíd a mellrák elleni küzdelem hónapja alkalmából. Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen több mint két évtizede szervezi meg Budapesten a…
2024-ben több, mint 30 kedvezményt, támogatást vehetnek igénybe a családok…
Benéztünk a Ványa bácsi - Buborékkeringő című film kulisszái mögé!
Kiemelte, hogy számára e folyamat végén csakis egy kétállami megoldás állhat
Kiemelte…
Az európai intézmények fő stratégiája a hatalmuk meger
Az európai intézmények fő stratégiája a hatalmuk megerősítése.
Fiola Attila szerint hazai pályán minden rivális ellen magabiztosan kell…
„Most meghalsz!” – üvöltötte…
Betöltés...