Magyarország a felelős szomszédságpolitika keretében kiveszi a részét a Nyugat-Balkán stabilizálásából és fejlesztéséből is – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A külgazdasági és külügyminiszter arra is kitért, hogy tiszteletben kell tartani a nyugat-balkáni nemzetek döntéseit, például arra vonatkozóan is, hogy kiket választanak a vezetőiknek.

Gyurcsány Ferenc a Magyar Nemzetnek adott interjút, amiben elárulta, hogy miről fog egyeztetni Karácsony Gergellyel. A DK elnöke szerint a főpolgármesternek sok megoldandó feladata van, és a Tisza…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye