Az ukrajnai háborúval kapcsolatban nem hozhat döntéseket szűk körű találkozókon két vagy három ország a 27 tagú Európai Unión belül – jelentette ki Guido Crosetto olasz védelmi miniszter szombaton arra az új koalícióra utalva, amelyet Berlin, Párizs és Varsó jelentett be az ...

Olasz csapatok pedig soha nem fognak Ukrajnában harcolni – tette hozzá.

Csökken a Tesla árfolyama, miközben az Amazoné stabil, így Jeff bezos átvette a második helyet Elon Musktól, aki sokáig masszívan az első volt a Forbes listáján. Az első toronymagasan a francia…

Emmanuel Macron francia elnök mindent elkövet az utóbbi hetekben, hogy Európát belehúzza az orosz–ukrán háborúba, ezzel egyben a világháborút is kirobbanthatja. Olaf Scholz német kancellárt egyelőre…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye