A NATO nem tervezi csapatok küldését Ukrajnába, az egyes országok egyedi döntéseihez azonban nem szükséges minden tagország egyhangú támogatása – jelentette ki Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára kedden az AP amerikai hírügynökségnek adott interjúban.

„A nemzetközi jog szerint Ukrajnának joga van az önvédelemhez, nekünk pedig jogunk van támogatni őket e joguk érvényesítésében” – fejtette ki a főtitkár.

Fontos állomásához érkezett a magyar haderő fejlesztése azzal, hogy új harcászati eszközök, Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kerülnek a régi, orosz gyártmányú BTR-ek helyére - mondta a…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye