Magyarország jó szövetséges, azt kell megmutatni mindenkinek, hogy mindig is jó szövetséges volt, és mindig is az lesz – jelentette ki a köztársasági elnök hétfőn a Külgazdasági és Külügyminisztériumban tartott misszióvezetői értekezleten.

Olyan szövetséges, amely határozott, szavatartó, karakán, kimondja azt, amit gondol, de legalább lehet számítani arra, hogy amit mondott, azt fogja cselekedni, és azt mondja, amit gondol – fogalmazott a köztársasági elnök.

A momentumos fiúk 30 "elüldözött" tanár nevét írták a járdára. Írjátok oda annak a 14 ezernek is a nevét, akiket Gyurcsány főnökötök tett utcára anno. Na az kemény meló lesz. ☝️

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye