Újra kell gondolni a meglévő intézményrendszert, új stratégiákat kell kidolgozni a legutóbbi népszámlálások eredményeinek tükrében, és ebben a helyi közösségek megerősítése jelentheti az „alapsejtet” – összegeztek a Szórványok a népszámlálás tükrében című pane...

Horváth István kolozsvári szociológus, egyetemi oktató rámutatott: Erdélyben a dél-erdélyi és észak-erdélyi szórványban egyre inkább megkérdőjeleződik az intézményrendszer fenntarthatósága, míg a tömbmagyar régiókban a falvak elöregedése, kiürülése okoz gondot.

Vádat emeltek az újbudai rendőrgyilkos ellen

A férfi január 12-én kioltotta egy rendőr életét, kettőt pedig késsel megsebesített a Főváros XI. kerületében.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye