Bár a pandémia időszaka számára is nehéz volt, ugyanakkor nagy öröm is érte, hiszen 2020-ban megszületett első unokája, Réka, azóta pedig Flóra is megérkezett a családba – mondta a kétszeres nagypapa, Vikidál Gyula Liszt Ferenc-díjas énekes a Duna Önök kérték című műsor...

Bár a pandémia időszaka számára is nehéz volt, ugyanakkor nagy öröm is érte, hiszen 2020-ban megszületett első unokája, Réka, azóta pedig Flóra is megérkezett a családba.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye