„Egy bukott kormány, bukott minisztere nem lehet méltó arra, hogy az Országgyűlés alelnöke legyen” – ezzel indokolta Bujdosó Andrea, hogy miért utasították el Szijjártó Péter jelölését. A Tisza frakcióvezetője ennek ellenére eredményesnek nevezte a tárgyalást. Azt mondta: a legfontosabb pontokban sikerült megállapodniuk.

Annyit mondhatok, nem lennék most Magyar Péterék helyében, ugyanis a szavazói azt várják el, hogy minden területen, ahol vélt vagy valós sérelem érte őket az életben, ott avatkozzanak be. Az új…

Látványos, személyes példán fogom bemutatni. Pontosabban három példán. Merthogy néhány napon belül sikerült három ordas hazugságot is produkálniuk. Persze a saját olvasóikat eddig sem zavarta, hogy…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye