Az ukrán vezetés évek óta aktívan beavatkozik az amerikai választásokba a Demokrata Párt oldalán, Donald Trump ellen – írja a Mandiner. A lap szerint Kijev már 2016-ban Hillary Clintont segítette,…
Az ukrán vezetés évek óta aktívan beavatkozik az amerikai választásokba a Demokrata Párt oldalán, Donald Trump ellen – írja a Mandiner. A lap szerint Kijev már 2016-ban Hillary Clintont segítette,…
Robert Fico szerint az Európai Bizottság öngyilkos hajóként rombolja az energiabiztonságot. A szlovák kormányfő Orbán Viktorral egyeztetett a válság kezeléséről.
: Alex Brandon / POOL / AFP
50 határrendész ellen emeltek vádat korrupció miatt az ártándi határon. A vád szerint kenőpénzt fogadtak el az utasoktól, és még a főnökeiknek is visszaosztottak, hogy jobb beosztásokat kapjanak. Az…
Előbb a kerékpársávban előzgettek, aztán a pirosnál egymásnak estek Budapesten. Egy türelmetlen sofőr szabálytalan előzésbe kezdett a Nagykörúton, mire a másik autós visszaelőzte. A vita a lámpánál…
Az utolsó pillanatban indultak meg sokan a húsvéti bevásárlásra.
A szombathelyi piacon zöldséget, tojást, füstölt húsokat, édességet és gyógyszert vittek a legtöbben. Közben kiderült az is, mi lesz…
Telefonon egyeztetett Orbán Viktor és Robert Fico, a szlovák miniszterelnök pedig kemény szavakkal bírálta Brüsszelt.
👉Részletek a cikkben: https://tenyek.hu/kulfold/2026/04/robert-fico-ongyilkos-…
Az iráni háború következtében drasztikusan megugró energiaköltségek miatt rezsiemelésről döntött Törökország. A lakossági áram- és gáz ára negyedével nő, de a cégeknek is többet kell fizetniük az…
Vége a drámának Iránban, Amerika ünnepel: Trump vasárnap hajnalban szenzációs bejelentést tett
A magyar játékos a mérkőzés után úgy vélekedett, hogy a Liverpoolnak a mentalitásával volt gond.
️