Az utóbbi tizenhat évben a Fidesszel azok is jól jártak, akik nem rájuk szavaztak. A nettó átlagkeresetek reálértéke 90 százalékkal ér többet, emelkedett az anyák foglalkoztatási rátája, és 1,3…
Külföldi titkosszolgálatok szervezhették be, és egy későbbi akcióra akarhatták felkészíteni – ismerte el az a fiatal a kihallgatásain, aki a Tisza Pártnak dolgozott, informatikusként. Szijjártó Péter külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában azt mondta: ha egy külföldi titkosszolgálat egy magyar emberből kémet akar csinálni, akkor az Alkotmányvédelmi Hivatalnak meg kell védenie Magyarország szuverenitását.
Az utóbbi tizenhat évben a Fidesszel azok is jól jártak, akik nem rájuk szavaztak. A nettó átlagkeresetek reálértéke 90 százalékkal ér többet, emelkedett az anyák foglalkoztatási rátája, és 1,3…
Alexander Stubb finn elnök korábban az oroszokat hibáztatta azért, hogy nem haladnak a béketárgyalások.
Doué duplázott, a francia válogatott magabiztosan megnyerte a Kolumbia elleni felkészülési mérkőzést! 👏🇫


️ Már a nőket is besorozzák az ukránok: számos nő került föl az ukrán katonai körözési listára 
A csereként beszálló Osváth Attila szerint
Kiiktathatják Szuezt is a kereskedelmi láncból