Szeles, napos idő várható.

A Hormuzi-szoros lezárását jelentette be az iráni parlament elnöke, aki szerint a térség biztonsága végleg megváltozott az amerikai és izraeli fellépés miatt. Az Egyesült Államok súlyos légicsapásokat…

Európa egyik legerősebb országa felkérte az ukrán hadsereget, hogy védje meg – Zelenszkij boldogan igent mondott.
Az ukrán hadsereg már nemcsak védekezik, hanem szövetségeseket is meg akarná védeni.…

Az Ukrajna-tematikával Orbán Viktor át tudta venni a témameghatározást a Tisza Párttól, a Fidesznek ugyanis vannak válaszai a világ kihívásaira, amelyekről azonban Magyar Péter nem mert beszélni, mert…

DK és természetesen Vadai Ágnes most egy kicsit fellélegzett, hiszen sikerült megugraniuk a választáson való induláshoz szükséges kellő számú ajánlást. Annyira felbátorodtak ezen az apró kis sikeren,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye