Habár januárban jóval többet kellett fűteniük az embereknek - 15 éve nem volt ugyanis olyan hideg Magyarországon, mint most - a kormány átvállalja a többletet, amit rezsi-visszatérítéssel old meg. A részletekről hétfőn tárgyalt az energiaügyi miniszter vezetésével alakított munkacsoport. Lantos Csaba az ülés után azt mondta: a jelenlegi becsléseik szerint 30 százalékkal magasabb a földgáz- és távhőfogyasztás, az áram esetében valamivel kisebb a növekedés. A fogyasztóktól a kormány átvállalja a többletet, ennek módját pedig az határozza meg, hogy ki milyen elszámolási formába tartozik.

Nagy dirrel-durral jelentette be Magyar Péter, hogy a csapatuk külügyi vezetője Orbán Anita lesz. Arról azonban nem szólt a fáma, hogy a Tisza Párt ezúttal is egy bukott Fideszest karolt fel, aki 2010…

Napi tippverseny. Szerintetek ki lesz a következő “nagyágyú”, akit Magyar Péterrel leigazoltatnak?

Soros Alex? Vagy Kamala Harris? Netán visszajön Szél Bernadett??? (Félig komoly tartalom) Tippeljetek…

Kira Sazonova orosz politológus szerint az ukrán elnök ámokfutása csak azt bizonyítja, hogy tehetségtelen és inkompetens, miközben a magyar kormányfő következetesen képviseli álláspontját.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye