Az európai vezetők ma háborúba akarnak menni, és azt mondják, hogy az ukrajnai háborúval az oroszok Európát is fenyegetik - mutatott rá Orbán Viktor. A háború ráadásul - ahogy a miniszterelnök fogalmazott - üzlet a nyugati hatalmaknak. „Azt gondolják, hogy az oroszokat most le lehet győzni. Ukrajna területén lehet legyőzni, nem pedig Európában, és Oroszország legyőzése előnyökkel járna. És ők ezért ezt a háborút, amit persze majd az ukrán vérrel fizettetnek meg, azt ők támogatják. És először adtak pénzt, aztán adtak fegyvert és most már előkerült az a francia meg egyéb nyilatkozat, ami azt mondja, hogy hát ha nagyon muszáj, akkor katonát is” – fogalmazott a kormányfő.

Az utolsó hatvanéves HÉV-et is kivonják a forgalomból - közölte a MÁV-csoport. Egyúttal írták, jön a fény HÉV és két fényvonat is, utóbbiak országjárásra indulnak. Fényvillamossal, mikulástrolival…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye