A Lélekutakon Bagdy Emőkével pszichológiai és nevelési sorozat következő része november 21-én este érkezik Bíró Gyulával a hirado.hu YouTube-csatornáján!

A petesejt-donációról is kérdezték a miniszterelnököt hétfőn az Országgyűlésben az azonnali kérdések és válaszok órájában.
Orbán Viktor válasza a kommentben

Úgy tűnik, a botrányt botrányra halmozó Ursula von der Leyen legújabb kommunikációs stratégiája a következőképpen hangzik: ha már sok a gond a világban, legalább egy oroszlán álljon mögöttem, ami…

Akkor is támogatom, ha nem kéri azt, sőt. Akkor is, ha tiltakozik ellene – mondta Márki-Zay Péter Rónai Egonnál az ATV Egyenes beszéd című műsorában, majd önmagát Gyurcsány Ferenchez hasonlította.…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye