„Még fáj minden csók” - ezzel a dallal aratott sikert 1966-ban az első Táncdalfesztiválon az Illés együttes, és innen indult az a legendás karrier is, amelyet a zenekar magáénak tudhatott. Illés Lajos és Pásztory Zoltán után újabb tagtól kellett búcsúznunk 2024. november 2.-án: Szörényi Szabolcstól, aki nemcsak basszusgitárosként, hanem énekesként, dalszerzőként és zenei vezetőként is meghatározó alkotója volt a 20. századi magyar könnyűzenének. Az egyik lírai szerzeménye a „Virágének” az Illés együttes előadásában hallható.
/posztok.hu
Több olyan adat is napvilágot látott a közelmúltban, amely szerint a magyarok uniós összevetésben előkelő helyeken foglalnak helyet az egyetemisták közérzetéről, az életben való boldogulásukról szóló…






