Eisemann Mihály zeneszerzői karrierje a Stefánia úti Admirál bárból indult, ahol bárzongoristaként dolgozott és a kor népszerű számai mellett saját dallamaival is szórakoztatta a közönséget. Egyik alkalommal Harmath Imre szövegíró is hallgatta játékát, majd pár nappal később újból megjelent a Lesz maga juszt is az enyém dalszövegével. Így született meg az 1927-es év egyik legnagyobb slágere! Ezen az 1964-es felvételen Lorán Lenke és Kazal László előadásában hallhatjuk a népszerű örökzöldet.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye