Fordulat a gazdaságban: Nagy Márton módosította az idei növekedéssel kapcsolatos előrejelzést
A nemzetgazdasági miniszter szerint gyorsuló dinamikát láthatunk majd a…
Az uniós források visszatartása és a szavazati jogok felfüggesztése is szerepel a szankciók között.
A nemzetgazdasági miniszter szerint gyorsuló dinamikát láthatunk majd a…
A Le Pennel és az EP képviselőkkel együtt szintén bíróság elé…
Lentner Csaba a hirado.hu-nak kifejtette, hogy az Európai Unió túlvállalja magát, hiszen Ukrajna újjáépítésére is forrásokat kíván biztosítani, továbbá a saját versenyképességének javítását is fel…
Világsztároktól tanulhat a magyar kapus, aki órási kihívásként tekint az előtte álló…
A 36 éves Gonda Suicsi legutóbb hazájában védett, de február óta csapat nélkül volt.
🤝 
„Tényleg jól eltaláltam!”
️️

Guardiola csak ennyit mondott a helyzet súlyosságáról: „Még nem tudom, majd…