A legmodernebb eszközzel kezelik a betegeket
Európai szinten is a legmodernebbnek mondható komplex eszközpark váltotta ki a
korábbi berendezéseket a Békés Vármegyei Központ Kórház Klinikai Onkológiai és
Sugárterápiás Centrumában. Az 1,8 milliárd forint értékű beszerzés részét képezi a
lineáris gyorsító készülék mellett a CT-szimulátor, a C-íves röntgen, a betegrögzítő,
valamint informatikai eszközök és szoftverek. Ott jártamkor dr. Becsei László
főigazgató főorvos úgy fogalmazott, hogy az országban jelenleg ez a legmodernebb
készülék, aminek köszönhetően sokkal gyorsabbá vált a betegellátás és az
eddigieknél precízebb beavatkozásokat is elvégezhetnek.

Kiemelt célunk, hogy a magyar fiatalok számára biztosítsuk a megfizethető lakhatást. A kormány által biztosított új béren kívüli juttatási forma a SZÉP-kártyához hasonlóan rendkívül kedvezően adózik.

Az én korosztályomat a lakhatási kérdés az nagyon foglalkoztatja. Én azt gondolom, hogy ezzel kapcsolatban elég sok mindent tett már Magyarország Kormánya. - Mohácsy István #fidelitas

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média