A Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége nemzeti és országos konzultációján vettem részt tegnap Hernádvécsén, ahol a víziközmű szolgáltatók helyzetéről folyt a diskurzus.
A rendezvényen a VKDSZ elnökségének felkérésére tartottam előadást az Alföldvíz Zrt-t érintő integrációs folyamatról, melyet az az érdekképviseletek vezetői is sikertörténetként élnek meg.
A társaságnak a közelmúltban lezárult integrációja számunkra is sikertörténet, hiszen Békéscsabán maradt a szolgáltató központja, valamint a megyeszékhely továbbra is rendelkezik tulajdonrésszel, ami biztosítja a cég működésével kapcsolatos ellenőrzési jogköröket. Megvalósult a szakszervezeti vezetők által évek óta követelt bérfelzárkóztatás, ami garantálja a munka- és ellátásbiztonságot. A magyar államnak, a Nemzeti Vízművek Zrt-n keresztüli belépése a tulajdonosi körbe a helyi ivóvízhálózat bővítését is lehetővé teszi, és ezek a fejlesztések már elkezdődtek a Kenderföldeken, illetve Békéscsaba egyéb településrészein.

A baloldal EP-képviselői megszavazták az újabb magyarellenes határozatot az Európai Parlamentben.

Ez szégyen!

A baloldal EP-képviselői megszavazták az újabb magyarellenes…

️MOZGALMAT INDÍTOTT A “MENTŐS PÓLÓT” VISELŐ SHANE TUSUP
Egy felháborodott állampolgár fordult hétfőn a mentők főigazgatójához , hogy kiderítse, miért viselheti Shane Tusupaz Országos Mentőszolgálat…

A magyar dollárbaloldal megszavazta Brüsszelben azt a határozatot, amely megfosztaná Magyarországot, ezáltal térségünk 17 települését is a nekünk járó fejlesztési forrásoktól

Isten éltessen Juhász Katalin !

9️⃣0️⃣ éves lett az 1964-es tokiói olimpián aranyérmes , háromszoros világbajnok magyar női tőrcsapat tagja .

Viszonylag későn, csak 16-17 éves korában kezdett el vívni.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média