“Valami fáj, ami nincs” - fejezte ki érzéseit Trianon kapcsán Karinthy Frigyes. 102 éve, hogy a magyarság egyharmadát, hazánk területének kétharmadát kiszakították. A nemzet egysége azonban megmaradt, még akkor is, ha akadnak olyanok, akiknek ez nem jelent semmit. Szegények… Bár Újlipótvárosban számtalan utca név utal a történelmi Magyarországra, azonban a 13. kerületben a mai napig nincs egy valamire való emlékmű, ahol legalább jelképesen kifejezhetnénk az Összetartozásunkat! Ugyanis a mai nap erről kell szóljon! Még akkor is, ha a kerületben ma még ellenzékben van ez a gondolat. (A fényképen látható megkoszorúzott Trianon emlékmű Nagykanizsán található.)

Ebben most nem az a legszebb, hogy 1962 óta először legyőztük öket.

Nem is az, hogy a szivárványos karszalagjával Kane húzhat be szégyenkezve az öltözőbe.

De még az sem, hogy néhány száz millió ember…

Majdnem elmentünk egy fontos dolog mellett: a trianoni békediktátum és országcsonkítás 102. évfordulója mellett ma van Gyurcsány Ferencnek is a születésnapja!

Istenem, hatalmas BÜSZKESÉG MAGYARNAK LENNI!
Világraszóló győzelem a Nemzeti Összetartozás Napján, itthon, Anglia ellen, pünkösdi hétvégén,
30 000 gyermekkel a lelátón.
🥰🥳🦾

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média