Hódmezővásárhelyi - Makói Egészségügyi Ellátó Központ radiológiai osztálya modern képalkotó eszközparkkal segíti a pontos diagnózist mind a fekvő-, mind a járóbetegek számára.
A röntgenvizsgálatok…
Régóta várt és elvárt útfejlesztés Kerepes és Mogyoród között, 3365 méter út újult meg.
Tavaly novemberben előterjesztésemre a Kormány döntött arról, hogy a Hungaroring körüli útszakasz felújítására kerüljön sor.
Miniszterként a kormányhatározat szerint feladatot is kaptam ennek koordinálására.
A határidő március 31. volt. Tegnap át is adtuk!
750 millió forintból új út nem kevesebb mint 5600 tonna aszfalt.
És 250 millió forintból meg az évben a teljes Hungaroring körüli útszakasz tervezése megvalósul.
Mi kellett ehhez?
1. Helyismeret, 47 éve itt élek
2. Erős érdekérvényesítés, ez sikerült a kormányülésen
3. És utána a munka kontrollja, itt is rendben voltunk
1 éve kértek fel választókerületi elnöknek azóta számos régóta húzódó kérdésben léptünk előre!
Folytassuk!
Használja örömmel összetartó közösségünk, Mogyoródiak, Kerepesiek az új útszakaszt!
Hódmezővásárhelyi - Makói Egészségügyi Ellátó Központ radiológiai osztálya modern képalkotó eszközparkkal segíti a pontos diagnózist mind a fekvő-, mind a járóbetegek számára.
A röntgenvizsgálatok…
Gulyás Gergely, Igazság órája:
A Tisza úgynevezett szakértői saját maguk erősítik meg, hogy a tiszás energiaterv valódi, hiába is tagadja Magyar Péter. Ez az energiaterv évi egymillióba kerülne egy…
Évi 1 millió forintot bukna a tiszás energiatervvel minden magyar család
🤝 A Józsefvárosi Polgári Est programsorozat keretében tegnap Sára Botond főispánnal és Kocsis Máté frakcióvezetővel vitathattuk meg a magyar emberek életét érintő legfontosabb kérdéseit.
Szívből…
A Tisza energiatervével brutálisan ráfázhatunk Csepelen is!
Ha valóra válna, havonta bő százezer forintja bánná egy átlagos magyar családnak. Ne hagyjuk! Álljunk ki az olcsó energia mellett,…
Hévízgyörkön Katus Norbert a biztos választás! 
A magyar emberek vagyonának és jövőjének megvédéséhez elengedhetetlen a nemzeti érdekeket képviselő vezetés. A választás tétje világos: nemzeti kormány vagy egy háborúpárti, ukránbarát vezetés. A…
Rákosmentén most is Dunai Mónika a jelöltünk. Ma vele jártuk az utcákat.
Köszönjük a kézfogásokat és a találkozásokat.
A csendes többség válasza április 12-én érkezik.
Hajrá, Mónika!
A választásig hátralévő napokban mindenkivel találkozunk, minden városba és településre eljutunk.
️Nincs új a nap alatt: információink szerint a Tisza Brüsszelben már a védett üzemanyagár eltörlése érdekében lobbizik.
Brüsszeli források szerint az Európai Bizottság meg fogja támadni a magyar…